2007. december 27., csütörtök

Elhalasztott marsküldetés

Programon belüli csúszások miatt a NASA kénytelen volt 2011-rôl 2013-ra halasztani a következô Mars Scout küldetés indítását. Az utóbbi években ez az elsô eset, hogy az amerikaiak nem használnak ki egy marsi indítási ablakot. 1996 óta, minden két évben megnyíló indítási ablakban indult legalább egy amerikai marsszonda.

A csúszást a küldetésjavaslatokat kiértékelô bízottságon belüli érdekellentétek okozták. A program teljes ütemterve kb. 4 hónapos késést szenvedett, ezért már nem tartják bíztonságosnak a 2011-es indítást.

Mindkét megmaradt küldetésterv (Mars Atmosphere and Volatile EvolutioN (MAVEN), és The Great Escape (TGE)) légkörkutató küldetés, amelyen Mars körüli pályáról vizsgálják a bolygó légkörét. A mostani tervek szerint ezek közül az újonnan létrehozott bízottság 2008. végéig választjaki a végsôt.

Mars Atmosphere and Volatile EvolutioN

2007. december 18., kedd

Indiai-orosz együttműködés a holdkutatásban

India egyeztetni kezdett Oroszországgal a Chandrayaan-II közös holdszonda technikai részleteiről. A szondát 2011-2012-ben indítják útnak. A kutatók egy rover holdfelszínre juttatását tervezik, amely kémiai analíziseket véges és erőforrások után kutat. Az indiai-orosz együttműködést Manmohan Singh indiai miniszterelnök múlt havi moszkvai látogatásakor írta alá az ISRO és az Orosz Űrügynökség (Roskosmos).

2007. december 17., hétfő

Eltűnt üstökös

A Tempel üstökös meglátogatása után a NASA úgy döntött, a Deep Impact szondával további üstökösök után kutat. Első célpontnak egy közeli égitestet, 85P/Boethin üstököst szemelték ki, amelyet korábban már két alkalommal is megfigyeltek (1975-ben és 1986-ban). Miután a szondát megközelítő pályára helyezték, az üstökösnek nyomát sem találták.

Néhány csillagász szerint az valószínűleg megsemmisült, mikor legutóbb, 1997-ben elrepült a Nap mellett. Egy másik sokkal valószínűbb elmélet szerint az üstökös a Nap megközelítésekor több darabra hullott, a darabok pedig teljesen más pályára sodródtak.

A küldetésvezetők korábban már figyelembe vették azt a lehetőséget, de a előrejelzett közelsége miatt vállalták ezt a kockázatot. A megváltozott terv szerint a szonda december 31-én a Föld gravitációs terét kihasználva elindul a Hartley 2 üstökös irányába. Repülés közben a Deep Impact öt olyan csillagot is megfigyel, amely ismert bolygóval rendelkeznek. A Hartley 2-t 2010. október 11-én közelíti meg nagyjából 1000 km távolságra.

2007. december 15., szombat

A NASA is beszáll a MoonLite holdprogramba

A NASA jövő év közepétől részt venne az év elején bejelentett nagy-britanniai MoonLite holdszonda programjának előkészítésében. A szonda a tervek szerint 2012-ben indul útnak, pályára áll a Hold körül és négy penetrátort lő ki a felszínre, amelyek a holdrengéseket figyelik. A programban a NASA-n kívül az Indiai Űrügynökség is rész vesz.

2007. december 11., kedd

Új amerikai holdszonda

Tegnap jelentett be a NASA tudományos adminisztrátora, Alan Stern egy új holdkutató programot a Discovery-program keretében. A GRAIL (Gravity Recovery and Interior Laboratory) űrszonda-párost 2011-állítják pályára a Hold körül. A szondák több hónapon keresztűl mérik majd nagy részletességgel a Hold gyenge mágneses terét.

2007. december 4., kedd

Kínai marsszonda 2009-re

Egy kínai kutató bejelentése szerint 2009-ben indulhat Kína első marsszondája. A Yinghuo-1 orosz hordozórakétával indul 2009. októberében, 2010. szeptemberéig áll pályára és küldi vissza az első fotókat a Marsról. Tömege kb 110 kg (a hagyományos keringő szondáknál jóval kisebb), tervezett élettartama legalább egy földi év.

A szonda a szoros kínai-orosz együttműködés eredménye. Az eredeti elképzelések szerint együtt indítják az orosz Phobos Explorerrel, amelyről a Mars közelében válik le.

2007. november 27., kedd

Voyager eredmények: A Neptunusz mágneses tere

A mágneses tér megfigyelése fontos, mert segít megérteni a Neptunusz belsejében végbemenô folyamatokat és a belsô szerkezetet.

Ahhoz, hogy egy bolygó mágneses térrel rendelkezzen, a következô feltételeknek kell eleget tennie:
- Belsejében folyékony halmazállapotú réteg kell legyen.
- Ez a réteg elektromos vezetô kell legyen.
- Egy energiaforrásnak kell lennie, ami mozgásban tartja ezt a réteget.

A Neptunusz mágneses tere 47 fokkal tér el a forgástengelytôl, és 13500 km-re (0.55 bolygósugár) terjed ki a bolygó középpontjától. Az elektromosság a bolygó belsejében alakul ki. Ez a réteg a Neptunusz esetében közelebb van a felszínhez mint a Földön, a Jupiteren vagy a Szaturnuszon. A felszínen a mágneses mezô erôssége változó, attól függ, hogy melyik féltekén mérjük. A maximum valamivel több mint 1 gaus a déli féltekén és minimum 0.1 gaus az északin (A földi mágneses mezô erôssége a felszínen 0.32 gauss). A bolygó forgástengelyének nagy hajlásszöge (28~48') miatt a mágneses tér nagyon gyorsan változik.

A Voyager-2 elôször a bolygó felôl érkezô periódikus rádiósugárzás formájában észlelte a mágneses teret. Az űrszonda áthaladt a lökésfronton, ami pajzsként áll a napszélben a bolygó elôtt és 38 órán át repült a mágneses térben.

A Neptunusz mágneses terének hajlásszöge nagy, és a megközelítés épp akkorra esett, mikor a déli mágneses pólus a Nap irányában volt. A Voyager-2 a magnetoszféra déli részén haladt át, ami jó alkalmat adott a kutatóknak, hogy megfigyeljék a mágneses térnek ezt a régióját.

Ezután összehasonlították a Neptunusz mágneses mezôjét az Uránuszéval, amelynek dôlésszöge a forgástengelyhez viszonyítva 56° és a középsô rész kiterjedése 7500 km körüli. Miután a Voyager-2 1986. januárjában elhaladt az Uránusz mellett, a kutatók a bolygót fordított irányú mágneses terret figyeltek meg, mint a Neptunusz esetében. Még nem találtak végleges választ erre, de úgy gondolják, hogy a nagy dölésszög a bolygók belsejében lévô áramlások következménye és nincs összefüggésben a forgástengellyel. A Neptunusz mágneses terének polaritása azonos a Jupiterével és a Szaturnuszéval, és ellentétes a földivel.

Az Uránusz és a Neptunusz mágneses tere (Laboratory for Atmospheric and Space Physics)

A mágneses térbôl következtetni lehet a bolygó szerkezetére és viselkedésére. A Földrôl figyelve lehetetlen pontosan meghatározni a Neptunusz forgási periódusát. A légkörben lévô felhôk nem követik pontosan a forgást, mivel ezeket fôként a nagy légköri viharok befolyásolják. A legjobb teleszkópokkal végzett meghatározás szerint a forgási idô 18 óra.

A tengely körüli forgási periódust a legpontosabban a mágneses mezô által keltett periódikus rádióhullámok segítségével lehet meghatározni. A Voyager mérte ezeket a rádióhullámokat és forgási idôre 16 óra 7 perc adódott.

A Voyager-2 a Föld sarki fényeihez hasonló aurórát észlelt a Neptunusz atmoszférájában. Mivel a bolygó mágneses tere összetettebb, az auróra egy nagyon bonyolult folyamat következménye. A bolygó bármely részén megjelenhet, nem csak a mágneses pólusok közelében. Erôssége kb. 50 MW (a Földön 100 GW).

2007. november 21., szerda

Még mindig kérdéses a kozmikus sugárzás eredete

Úgy tűnik, a nagy energiájú kozmikus sugárzás mégsem aktív galaxisok magjából származik.

Egy nemrég tett bejelentés szerint a kozmikus sugárzás a galaxisok központjában lévô szupermasszív fekete lyukakból származhat. A utahi egyetemen végzett kutatásokkal legutóbb ezt próbálták ellenôrizni hasonló megfigyelési paraméterekkel (az aktív galaxismagok maximális távolsága a Földtôl, a sugarak maximális elhajlási szöge a mágneses terekkel való kölcsönhatások során). A 13 megfigyelt eseménybôl mindössze kettôt tudtak visszavezetni aktív galaxismagokra.

2007. november 20., kedd

Voyager eredmények: A Neptunusz légköre

1989 nyarán a Voyager-2 ûrszonda 4950 km-re repült el a Neptunusz északi-sarka felett. A Voyager-2 ezt a bolygót közelítette meg legjobban addigi 12 éves repülése során. Öt órával késôbb 40000 km-re közelítette meg a legnagyobb holdat, a Tritont, amely az utolsó szilárd égitest volt. A megfigyelések 1989 juniusától októberig tartottak.

49528 km-es átmérôjével a Neptunusz a legkisebb gázbolygó a Naprendszerben. Térfogata 60-szorosa a Földének. A négy gázbolygó közül a legnagyobb a sűrűsége, 1.64-szerese a víz sűrűségének.

Az 1989. augusztus 20-án készített Voyager-2 felvételen, jól láthatóak a Neptunusz légköri alakzatai, melyek közül a legfeltűnôbb a déli féltekén lévô Nagy Sötét Folt.
A Voyager képein a bolygó legfeltűnôbb jellegzetessége a kék szín, amit a légkörben levô metán okoz. A metán elnyeli a nagyobb hullámhosszú napfényt (piros). Az alacsonyabb hullámhosszú fényt (kék) pedig visszaveri.

A metán az atmoszféra egyik legfontosabb összetevôj, amely körforgást végez:
- A Nap UV sugárzása a felsô légkörben a metánt olyan szénhidrogénekké alakítja, mint az etán, acetilén és összetett olimerek (köd formájában).
- A köd részecskéi leszállnak a hideg alsó atmoszférába, ahol jéggé fagynak.
- A szénhidrogén jég részecskék a melegebb troposzférába zuhannak, ahol elpárolognak és gáz lesz belôlük.
- Ezek a gázok keverednek a hidrogénnel nagy hômérsékleten és nyomáson, és metánt hoznak létre.
- Ezután a metánfelhôk felemelkednek egészen a sztratoszféráig, vagy magasabbra.

A Neptunusz csak 3%-át kapja annak a napfénymennyiségnek, mint amenyit a Jupiter kap. A légkörében megfigyelhetô nagy, sötét foltok a Jupiteren levô viharokra emlékeztetnek. A legnagyobb a Nagy Sötét Folt, ami a Jupiter Nagy Vörös Foltjához hasonlóan egy hatalmas anticiklon. Alakja és mérete gyorsabban változik, mint a Nagy Vörös Folté.

A 42. déli szélességi foknál egy fényes, szabálytalan alakú felhô található, ami sokkal gyorsabban halad mint a Nagy Sötét Folt, 16 óra alatt kerülve meg a bolygót.

Egy másik folt, melyet a Voyager kutatói D2-nek neveztek el, a Nagy Sötét Folttól délre, az 55. szélességi foknál helyezkedik el. Fényes központi része van, és ugyancsak 16 óra alatt kerüli meg a bolygót.

A Voyager-2 mérte az atmoszféra hôsugárzását is. A felhôk feletti atmoszféra az egyenlítô környékén melegebb, közepes szélességeken hideg, a déli sarkon pedig ismét meleg.

A Nagy Sötét Folt változásai
A sztratoszféra hômérséklete 750 K, míg a 100 millibar nyomású szinten 55 K. A gázok a nyomás következtében melegednek fel. A közepes szélességeken levô gázok az egyenlítô és a pólusok környékére sodródnak, ahol lesülyednek és felmelegednek.

A Földön látható cirrusz felhôkre hasonlító hosszú, világos felhôk a Neptunusz felsôlégkörében vannak. Mivel a légkör metánjának nagy része fölött helyezkednek el, ezért világosabbak.

A 27. északi szélességi foknál a Voyager-2 felhôsávokat fényképezett le, amelyeknek hossza 50 és 200 km között van. Ugyancsak felhôsávok voltak a 71. déli szélességi körön, ahol magasságuk 50 km körül volt.

Az atmoszférában a szél általában nyugat felé halad, a bolygó forgásával ellenkezô irányba. A Nagy Sötét Folt környékén ezek a retrográd szelek elérik az 1500 mérföld/óra sebességet, ami a legnagyobb a Naprendszerben.

2007. november 18., vasárnap

A következő évtizedek legnagyobb űrszondái, 3. rész

Spacedaily, 2001

A Galileo és a Cassini űrszondák után a következô logikus lépés az lenne, ha a két külsô gázbolygóhoz, az Uránuszhoz és a Neptunuszhoz is űrszondát küldenénk. Annak ellenére, hogy a Neptunusz távolabb van az Uránusznál, további tanulmányozását fontosabbnak tartják az Uránusz kutatásánál. Ennek egyik oka az Uránusz felhôit eltakaró nagy magasságú ködréteg. Ezt azonban ki lehet küszöbölni közeli-infravörös kamerákkal, melyek segítségével a Földrôl is végeztek már megfigyeléseket. Az Uránusz viharai legalább olyan látványosak, mint amilyenek a Neptunuszon vannak.

2007. november 10., szombat

Kozmikus sugárzás fekete lyukakból

Az Auger Kozmikus Sugárzás Obszervatóriummal végzett megfigyelések alapján a csillagászok arra a következtetésre jutottak, hogy a nagy energiájú kozmikus sugárzás kapcsolatban lehet a galaxisok középpontjában található szupermasszív fekete lyukakkal.

Megfigyelések szerint a nagy energiájú részecskék, elsősorban protonok, nem egyenlő mértékben érkeznek minden irányból hanem főleg az aktív galaxismagok felől. Ezek a galaxisok abban különböznek az átlagos galaxisoktól, hogy a központjukba lévő fekete lyuk és a belezuhanó anyag miatt sokkal fényesebbek. A folyamat, amelynek során a részecskék közel fénysebességre gyorsulnak, még nem tisztázott.

Az Auger Obszervatórium Argentínában

2007. november 9., péntek

A következő évtizedek legnagyobb űrszondái, 2. rész

Spacedaily, 2001

Néhány más fontos külsô-naprendszer kutatására szánt küldetés terve annyira összetett, hogy még nem sikerült költségeit a milliárd dolláros tartomány alá csökkenteni. Pl. az Európa hold kutatásának következô nyilvánvaló lépése egy leszálló egység lesz, melynek műszerei vizsgálnák a hold felszínét és az élet nyomai után kutatnának. De a Stetson által Europa Pathfinder néven leírt leszálló egység költsége is milliárd dolláros lehet. Az Europa Pathfinder egy 220 kg tömegű szerkezet, melyet az Europa Orbiter alapján megépített szonda szállítaná a célégitesthez. Az anyaszonda pályára állna az Európa körül és két hetes térképezési fázis után a megfelelô leszállókörzet megtalálásával indítaná a leszálló egységet.

A lander kis szilárd hajtóanyagú hajtóművel térne le a pályáról, majd egy nagyobbal fékezné le mozgását, míg el nem éri a 100 m/sec leszállási sebességet. A 30 kg tömegű műszeres rész 3 légzsákkal érné el a felszínt, melyek megvédenék az érzékeny berendezéseket a becsapódástól. A leszállás alatt a leszálló egység egy korong alakú szerkezet lenne, élein antennákkal, melyek bármilyen helyzetben képesek adatokat sugározni. Az adattovábbító rendszer akkumulátorai 3.5 napig szolgáltatnának energiát, rádióizotópos generátorral (RTG) ellátva azonban sokkal hosszabb ideig müködnének.

A leszálló egységet alaposan sterilizálni kellene. Ezt azóta tartják szükségesnek, mióta az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája (National Academy of Sciences) egyik kutató csoportja 2000-ben arra a következtetésre jutott, hogy az Európa felszín alatti vízkészletének földi baktériumokkal történô beszennyezésének nagyobb a kockázata, mint pl. a Mars esetleges beszennyezése. Másrészt a Jupiter környezetében uralkodó erôs sugárzásnak is erôteljes sterilizáló hatása van az űrszondák külsô részén.

Mint neve is mutatja, a leszálló egység műszerezettségének elsôdleges célja nem az élet nyomainak keresése, hanem inkább a felszín tulajdonságainak vizsgálata, melynek eredményeit felhasználhatják a késôbbi, élet után kutató nagyméretű leszálló egységek építésénél. Az Europa Pathfinder felvételeket készítene a felszínrôl és lézeres spektrométerrel meghatározná a kémiai összetételét. Ezenkívül pedig mérné a felszín sugárzási szintjét és egy szeizmométerrel figyelné a felszínt borító jégréteg töredezését, melynek segítségével meg lehet határozni a jégréteg vastagságát (Ez csak abban az esetben, ha a jég túl vastag, és a korábbi Europa Orbiter radar berendezésével nem lehet megmérni). A jégréteg töredezését az árapály és a meteorit becsapódások okozhatják.

Tudományos szempontból azonban a szerkezet nagyon korlátolt. Lehetséges, hogy nem tud azoknál a rétegeknél mélyebbre behatolni, amelyeket a Jupiter erôs sugárzása jelentôsen megváltoztatott, lebontva minden biológiailag érdekes vegyületet.

Tudva azt, hogy egy ilyen szerkezet költsége 850-900 millió dollár körül mozogna, valószínűleg egyszerűbb lenne már elsô alkalommal egy drágább, de sokkal több információt gyűjtô leszálló egységet küldeni az Európára. A JPL által elkészített elôzetes tervben a egész keringô egység sima leszállást hajtana végre az Európa felszínén, ahol néhány méterre fúrna le a felszín alá, mintát gyűjtve a részletes vizsgálatra.

Egy ehhez hasonló bonyolult küldetés valószínűleg 1.5 milliárd dollár körüli lenne. A NASA pénzügyi lehetôségeit és a két Európa küldetés között eltelô hosszú idôt figyelembe véve valószínűleg az lenne a legjobb, hogy ha az Europa Orbiter kihagyásával a hold vizsgálatát egybôl a Landerrel folytatnák, melynek a leszállási helyét a Galileo űrszonda felvételei és közeli-IR térképei alapján választanák ki.

Abban az esetben is, ha a NASA közvetlenül áttér a Europa Lander megépítésére, az indításra nem kerülhetne sor 2012 elôtt. És a kutatók nagy része is azon a véleményen van, hogy az Europa Orbiter szondára szükség van a legjobb leszállóhelyek kiválasztására, amíg csak nagy idôközöntként indíthatunk leszálló egységeket. Ez az elképzelés azonban a NASA jelenlegi terveiben sincs teljesen kizárva. A tény pedig, hogy még vita van az elsô Európa küldetés tudományos céljaival kapcsolatosan, a jövôben újabb ok lehet a halasztásra.

Egy újabb milliárd dolláros küldetésre lenne szükség a Szaturnusz Titan holdjának tanulmányozására is. A Cassini űrszondával érkezô és 2005-ben leszálló Huygens űrszonda ugyanis nem bíztos hogy túl éli a kemény leszállást. A Titan, vastag átlátszatlan légkörének köszönhetôen az egyik legrejtélyesebb égitest a Naprendszerben és a Huygens legfontosabb feladata, hogy megszerezze az elsô tudományos adatokat errôl a különös világról (beleértve az egyik legalapvetôbb kérdést, hogy felszínét folyékony etán és metán óceánok vannak-e). De miután a Huygens alaposan megvizsgálja a légkört, és elküldi az elsô adatokat a felszíni tulajdonságokról, a Titan részletes tanulmányozása még hátra marad.

Amíg még nem tudjuk pontosan, mi is van a Titan felszínén, egy késôbbi leszálló egység felépítése bizonytalan marad. Ennek ellenére már megszületett néhány elgondolás. Az egyik ilyen alapvetô elképzelés, hogy, figyelembe véve a Titan felszíni tulajdonságainak változatosságát, egy lander egyetlen leszállási helyen nem lenne elég. A felszínen bármi lehetséges folyékony szén-hidrogén tavaktól és folyóktól kezdve metánjéggel borított hegyekig, vagy folyékony vizet okádó vulkánokig.

Azonkívül a Titan esetében a legérdekesebb az, hogy míg a hideg felszín miatt nem lehetséges folyékony víz, s ezáltal élet a holdon, évmilliárdok alatt végbemehettek a földi élet fejlôdésének korai szakaszára jellemzô összetett szerves kémiai reakciók. És ez különösen igaz olyan elszigetelt pontokon, ahol felszín alatti kitörések vagy meteor becsapódás során keletkezett hô hatására néhány éven keresztül létezett folyékony víz.

Igy tehát egy olyan szondára (Titan Explorer) lenne szükségünk, amely képes a sűrű légkörben repülni és néhány kilométer magasból figyelheti a felszínt kamerával, közeli infravörös térképezô műszerrel és egy radar berendezéssel a felszín alatti rétegeket. Már felvetôdött egy robot helikopter terve, amely a kis gravitáció és nagy légsűrűség miatt, egy átlagos földi helikopter energiájának csak töredékére volna szüksége a levegôben maradáshoz. A Titan felszíni tömegvonzása 7-szer kisebb a földi tömegvonzásnál, a légkör pedig 4-szer sűrűbb, mint a Földön.

Egy ilyen felépítés azonban túl bonyolult az elsô Titan Explorer szonda számára. Ezért a küldetést tervezôk inkább egy ballonként képzelik el, amely változtatni tudja felhajtóerejét és idôközöntként le is tud szállni a felszínre. Itt felvételeket készít és anyagmintát gyűjt, majd hamar visszatér a levegôbe, ahol megvizsgálja a gyűjtött mintákat. A küldetés idôtartama egy hónapig tartana. Motor által hajtott propellerekkel is felszerelnék, a könnyebb mozgás érdekében.

A legkülönösebb Titan Explorer elképzelés egy ún. aerover, amely három nagyméretűre felfújt abronccsal rendelkezô jármű. Ezeket a héliummal töltött abroncsokat használná ballonként a helyváltoztatásra az utazás elsô részében. Többször is leszállna a felszínre, majd újra visszaemelkedne a levegôbe. Az utolsó leszállásnál kiengedné a héliumot az abroncsokból és légköri gázokkal töltené meg újra. A művelet elvégzése után kerekekként használná a felszín tanulmányozásának folytatása során. A küldetés felszíni szakasza néhány hétig tartana.

Ezekhez hasonló óriási felfújható kerekeket javasoltak a jövô marsautói számára is. Összetett számítógépes navigációs rendszer helyett, amelynek segítsével kikerülhetné a felszínen heverô sziklákat, a rover a legtöbb szikla fölött egyszerűen elgurulhatna megállás nélkül.
Bármilyen sebessége is legyen a Titan aerobotnak, a Szaturnusz és a Föld közötti hosszú rádió adásvételi idô miatt, nem függne a Földrôl érkezô parancsoktól, hanem akkor szállna le, mikor a műszerek a levegôbôl érdekes helyszínt találnak. Az Europa Landerhez hasonlóan kis méretű, de nagy érzékenységű kémiai összetételt vizsgáló berendezései lennének, amelyekkel a lehetô legtöbb szerves vegyületet azonosítani tudja.

A Titan Explorer valószínűleg egy kis keringô egységet (Titan Orbiter) is igényelne a Titan körül, amelyet fôleg adattovábbításra használnának, de amelyre felszerelhetnek további tudományos műszereket. Mivel a Titan légköre nagyon sűrű, a gyenge gravitációs térben legalább 1200 km magasan kell keringjen, hogy elkerülje a korai légköri belépést.

A lehetséges tervek szerint az orbiter és a lander csak megérkezés elôtt válik szét, majd a keringô egység levegôfékezéssel állna pályára a hold körül áthatolva kiterjedt felsô légkörön. Igy nem szükséges nagyobb mennyiségű hajtóanyaggal ellátni. A JPL egyik mérnöke szerint ha ki tudnánk fejleszteni egy új, nagy sebességű rádiókapcsolatot közvetlenül a Föld és a Titan Lander között, kiküszöbölve az Orbitert, lehetôvé válna, hogy a Titan küldetés költségeit egy milliárd dollár alá csökkentsék. Bármelyik elképzelést is választják ki, egyik küldetésnek sincs esélye, hogy 2013 elôtt induljon. Ezért a Titan kutatásában a legfontosabb rövid távú cél az, hogy elegendô pénzügyi fedezetet bíztosítsanak a Cassini űrszonda számára, a jelenleg tervezett 4 évnél hosszabb müködésre.

A következő évtizedek legnagyobb űrszondái, 1. rész
A következő évtizedek legnagyobb űrszondái, 3. rész

2007. november 7., szerda

Az ötödik bolygó

A csillagászok bejelentése szerint a 41 fényévre lévő 55 Cancri csillag körül az eddig ismert négy bolygó helyett legalább öt bolygó kering. Eddigi ismereteink szerint ez a legnépesebb bolygórendszer a Naprendszerünkön kívül, és a legjobban hasonlít rá. Az újonnan talált bolygó a Vénusz távolságában kering a csillag körül, az ún. lakható zónában, ahol elég meleg van ahhoz hogy a víz folyékony állapotban maradjon. Tömege nagyjából 45 földtömeg, tehát egy Szaturnuszhoz hasonló gázóriásról van szó.

2007. november 6., kedd

Pályára állt a Csang'e-1 kínai holdszonda

Hold körüli pályára állt a Csang'e-1 kínai holdszonda, közel két hétig tartó repülés után. A szonda jelenleg ellipszis alakú pályán holdközelben 213, holdtávolban pedig 1700 kilométeres magasságban 3 és fél óra alatt kerüli meg a Holdat. Közben a 2007. szeptemberében elindított SELENE japán holdszonda elkészítette az első képeit a Holdról.


A Hold északi sarka a Kaguya 2007. október 31-én készült képén

2007. november 4., vasárnap

Lajka az űrben

Ötven évve jutott el az űrben Lajka, az első élőlény, a Szputnyik-2 fedélzetén. Amit akkor még nem lehetett tudni, nem sokkal a pályára állás után, műhold túlmelegedése miatt a kutya elpusztult.

A következő évtizedek legnagyobb űrszondái, 1. rész

Spacedaily, 2001

Az üstökösök a Naprendszer égitestjeit kutató űrszondák egyik elsôdleges célpontja, mivel még megtalálhatók bennük a Naprendszer keletkezésekor fennmaradt anyagok. Tanulmányozásukkal sokmindent megtudhatunk az akkori feltételekrôl és a csillagközi anyagról, amelybôl az ôsköd keletkezett. Ezenkívül az üstökösök olyan összetett szerves vegyületeket tartalmazhatnak, melyek még a Naprendszer korai idôszakában keletkeztek. Az utóbbi idôben olyan feltételezés is született, miszerint üstökös becsapódásokból származik a belsô bolygók vízkészletének nagy része, és a földi élet kialakulásához szükséges szerves vegyületek.

Az űrszondákkal végzett helyszíni vizsgálatok - közelrepülések vagy leszállások alkalmával - érzékenység és a kísérletek változatossága szempontjából nagyon korlátozottak. A Stardust és a hozzá hasonló űrszondák által a Földre visszahozott kis mennyiségű anyagminta a küldetés során jelentôs változásokat szenvedhet. A Stardust esetében pl. a begyűjtött anyagra sok hatással van, hogy a por részecskék és gáz molekulák 6 km/s sebességgel csapódnak be a mintagyűjtô berendezés aerogéljébe.

Igy nagyon fontos lenne nagy mennyiségű érintetlen anyagminta visszahozása egy üstökös magjának felszínérôl. A nemrég felvetôdött CNSR (Comet Nucleus Sample Return) küldetés terve kissé különbözik az eddigi külsô-naprendszer küldetésekhez képest. A szonda egy külsô-naprendszerbôl származó objektumot fog tanulmányozni. Ez az objektum a rövid periódusú üstökösök egyike lesz, amely nem sokkal ezelôtt a Jupiter hatása miatt néhány éves periódusú pályára állt a belsô-naprendszerben. Igy a szondának nem lenne szüksége nukleáris energia forrásra, hanem hagyományos napelemtáblákkal lenne felszerelve. Tulajdonképpen egy megnövelt SEP (Solar-Electric Propulsion - Nap-elektromos meghajtás) egységet használna, amely nagyon kis tömegű, nagy méretű napelemtáblával müködtetett ionhajtóművekkel rendelkezne. A napelemtábla összesen 10-20 kW energiát szolgáltatna. A jelenlegi küldetésterv hasonló a 2000-ben törölt Deep Space 4 küldetéshez, amely a Tempel 1 üstökösbôl hozott volna mintát.

A szonda a SEP egységet használná fel, hogy pályáját összehangolja az üstökösével és nagyon közeli, lassú pályára álljon a kis méretű mag körül. Ezután egy kisebb leszálló egység vállna le, amely simán leszállna a mag felszínére (késôbb remélhetôleg egy másik helyen is végezne leszállást). Itt néhány méterre fúrna le anyagmintáért, hogy bíztos legyen abba, áthatol a Nap által ért és megváltoztatott felsô rétegeken. A mintavétel után pályára áll és újra összekapcsolódik az anyaszondával. Az anyagmintát áthelyezik az szondába, amely a SEP hajtóművet használva visszatér a Földre és 7-8 éves küldetés után a mintát szállító kis visszatérô kapszula leszállna a Földön.

Ezen a terven néhány változtatást is fontolóra vehetnek. Pl. figyelembe véve az üstökös magjának gyenge gravitációját, a különváló leszálló egységet elhagyhatják, a leszállást és a mintavételt pedig maga a szonda végezné (valószínűleg lebegve a felszín fölött, ahonnan egy tartóoszlopon nyújtanák ki a mintavevôt a megfelelô helyre). Ezzel lehetôvé válna a nagyon összetett és kockázatos automatikus megközelítô/összekapcsoló rendszer mellôzése, ugyanakkor ez azt jelentené, hogy a szonda napelemtábláit jelentôsen beszennyeznék a felszínbôl feltörô porrészecskék, zavarva az ionhajtómű késôbbi müködését. Ezért a napelemeket úgy kellene megtervezni, hogy azok az üstökös megközelítése alatt összehajtódjanak, vagy a művelet után a szonda külön kémiai hajtóművet használna a Földre való visszatéréshez.

A küldetés tudományos szempontból nagyon fontos. Fontossági sorrendben a külsô-naprendszer küldetések között a 3. helyen áll, a Plútó-szonda és az Europa Orbiter után. De ugyancsak összetett és drága programról van szó. Ezek miatt törölték volt a Deep Space 4 küldetést is. A CNSR küldetés jelenlegi költségei meghaladják az 1.1 milliárd dollárt. Doug Stetson (Jet Propulsion Laboratory) és Stamatios Krimigis (APL) új elgondolással állt elô 2000. novemberében a program költségeinek csökkentésére.

Az egyik legköltségesebb tényezô az anyagmintát alacsony hômérsékleten tartása, a visszarepülés alatt. Erre azért van szükség, hogy a mintában található jeg ne olvadjon el. Ez a jég nem csak vizet tartalmazhat, hanem nagyon alacsony olvadáspontú vegyületeket is, mint a szén-monoxid vagy a metán.

Stetson és Krimigis elmondása szerint azonban a JPL és az APL kutatói egymástól függetlenül is arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a kémiai szempontból egyszerű jegek és illékony szerves vegyületek már a helyszínen is könnyen megvizsgálhatók a jelenleg rendelkezésünkre álló műszerekkel, lehetôvé téve izotópos és kémiai felépítésük tanulmányozását a leszálló egység által. Igy nem kellene teljes egészében visszajuttatni a Földre. Egyéb helyszíni mérésekkel meg lehetne határozni a jég-por keverék változásait a mélység növekedésével. Miután a jegek kiolvadnának az anyagmintából, a megmaradó sokkal összetettebb és nem illékony anyagot hoznák vissza a Földre, melyet nem kell hűteni.

Ez a megváltoztatott elképzelés a CNSR költségeit 600-700 millió dollárra csökkentené, amely már csak egy közepes méretű programnak felel meg. A leszálló egység egyik Krimigis által leírt műszere lenne egy lézerrel ellátott kisméretű tömeg-spektrométer, amely megolvasztaná az anyagmintában található jeget és megvizsgálná. A berendezés azonosítnai tudná a komplex szerves molekulákat.

A következő évtizedek legnagyobb űrszondái, 2. rész
A következő évtizedek legnagyobb űrszondái, 3. rész

2007. október 27., szombat

Telepítették a Harmony modult

Helyére került a Nemzetközi Űrallomás újabb modulja, a Harmony (korábbi nevén Node-2) . A műveletet két űrhajós, Scott Parazynski és Douglas Wheelock hat órás űrsétája előzte meg, amelyen előkészítették az összekapcsolást.

A Harmony rákapcsolása az űrállomásra

Az olasz építésű Harmony 75,4 m3 -el növeli az űrállomás hermetikus térfogatát és csatlakozópontként szolgál majd az európai és a japán laboratórium modulok számára, amelyeket a következő küldetéseken szállítanak majd fel.

A Holmes üstökös felfénylése

Kevesebb mint 24 óra alatt a 17-es fényrendű Holmes üstökös 2,7 magnitúdóra fényesedett ki október 24-25-én. Az üstökös a Perseus csillagkép irányában volt látható. A felfénylés oka valószínüleg az volt, hogy az üstökös egy láthatatlan objektummal történő ütközés során darabokra szakadt. Nagy távolsága miatt (1.6 csillagászati egység) nehéz részleteket megfigyelni.

A Holmes üstökös látszólagos helyzete a Perseus csillagképben

2007. október 26., péntek

2007. október 20., szombat

Első bejegyzés

Ez a blog elsősorban SEO kísérleti célokkal jött létre 2007-ben. Mivel a keresőoptimalizálás egyik alapvető feltétele az eredeti tartalom, olyan dolgokról próbálok írni, amikről más magyar nyelvű oldalak lehetőleg kevésbé vagy egyáltalán nem foglalkoznak.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...